Még sosem voltam olyan meccsen -semmilyen sportágéban - ahol nemzeti válogatottak csaptak volna össze. Igazából semmilyen sportmérkőzésen nem jártam mindeddig. (Csak táncversenyeken meg futóversenyeken)
Ma ez a sorozat megtört, mert kimentem a Magyar hokicsapat Horvátok elleni olimpiai selejtező mérkőzésére. Én nagyon élveztem. Jó társaságom volt, pár alapszabályt 'megtanultam' és öröm volt nézni a játékot. Persze azthiszem én más szemmel néztem, mint a többiek.
Folyton olyan gondolatok cikáztak a fejemben, hogy mit érezhetnek és gondolhatnak a játékosok... hogyan motiválják őket, és mivel motiválják önmaguk... valyon mennyire befolyásolja őket a szurkoló csapat lelkesedése, vagy éppen az, hogy az elmúlt időszakban milyen sikereket értek el. És valyon azokat a sikereket hogyan érték el? Mi munka van mögötte? Hiszen tudjuk, tálcán kapni az aranyérmeket nem lehet:):)
A hokimagazinban találtam egy ici-pici választ - egy olyan mondatot, ami mindenképpen a blogomra való:
"De ennyire ne szaladjunk előre. Igaza van Pat Cortina szövetségi kapitánynak, aki folyvást hangoztatja: lépésről lépésre kell haladjunk!" (Ladányi Balázs - a Magyar Jégkorong Válogatott tagja)
Azthiszem ez igaz az élet minden területére. Fel kell építeni egy mérkőzést, egy karriert, egy kapcsolatot és az egész életünket - és a szabadságot. Kellenek álmok-célok és egy akcióterv, utána pedig el kell indulnunk a terv feladatait megvalósítani és ezzel a célokat elérni.
Holnap ismét egy olyan tréningre megyek, ahol erről is tanulhatok, és sikeres emberekkel találkozok, akiknek a tapasztalata ösztönzőleg hat majd rám - ebben biztos vagyok.
A mai napot pedig köszönöm! És a holnapi hokimeccsen pedig szurkoljatok helyettem:)
"Hajrá srácok! Ezt is megnyeritek! Képesek vagytok rá!!"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése